Reformátuskovácsháza

mobil nézet.
2017 October 20 Friday -

Reformátuskovácsháza - szemelvények a község életéből

(Mezőkovácsháza története - Városi Önkormányzat kiadványa 2001)

A község kb. az 1700-as évek vége felé és az 1800-as évek első évtizedeiben alakult újjá. Az első telepesek Heves, Nógrád, Árva és Gömör vármegyékből érkeztek a vidékre. Ekkor keletkezett 300, zömmel református vallású lakossal Új-Kovácsháza, mely később lakóinak vallásáról kapta a Reformátuskovácsháza elnevezést, megkülönböztetésül Hosszúkovácsházától (Mezőkovácsházától).[50] Lélekszáma az évek folyamán egyre szaporodott: 1838-ban 592, 1843-ban 460, 1863-ban 694, 1870-ben 862, 1889-ben 905, 1900-ban 1145, 1913-ban 1233, 1939-ben 1287, valamint a későbbi években is 1200-1300 fővel alakult a népességszám.[51]

1813. október 16-tól Vertics József földmérővel mérették fel a reformátuskovácsházi telkeket. 1.5 km hosszúságú nyílegyenes utcáit, és később az ezeket átszelő keresztutcákat mérnökök tervezték. A 4 ősutca: Kossuth Lajos, Árpád, Dózsa György, Petőfi Sándor napjainkra Kocsis János (időközben Mikes Kelemen), Táncsics Mihály, Kodály Zoltán, Kinizsi Pálra változott. Később telepítették a Hámán Kató, - jelenleg Bethlen Gábor - Móra Ferenc, Rákóczi Ferenc utcákat. A Rákóczit "munkásházak" néven ismerték. Régi építésű házak csak az ún. "ősutcákban" találhatók.

Egy-egy házhely 1100 négyszögöllel lett kimérve. A házak vert falból vagy vályogból készültek. A vályog apró szalmás, törekes, pelyvás sárból állt össze. A vályogot rendszerint a falvak alatt, az ún. vályogvetőgödrök mellett verték, ott, ahol az alkalmas agyagot bányászták ki.

A házak felét az 1930-as évekig vertfalú fallal készítették. Az 1930-as évek második felétől előretört a vályogból épített falak építési módja. A vályogvetők a falu peremén a vályoggödörben, a temető mellet verték a vályogot. A faluban működött két 6-7 fős brigád, akik vállalkoztak a munkálatokra. Aki házépítésbe kezdett, az megalkudott a mesterekkel, ezek után kezdődött az építkezés. Először alapot ástak 150-180 cm mélyre, majd a gazda meghatározta, a telek melyik részéből vegyék a földet. A tetőt eleinte náddal, szalmával fedték be, ami nagyon jó hőszigetelt. A padláson kis kamrákat alakítottak ki. Itt kolbászt, szalonnát tudtak tárolni a nyári hőségben úgy, hogy az nem avasodott meg. Később egyre jobban elterjedt a tetőcserép. Egy faluhoz közeli tanyán, Vári Lajosnál tetőcserepet is gyártottak. Ezt hazai cserépnek hívták. Az ajtók helyét meghagyták, az ablakokét később vágták ki, hogy szellőzzön a ház. Amikor már jól kiszáradt, berakták a nyílászárókat. Ezután következett a tapasztás, amit pelyvás, agyagos sárral végeztek. Mindegyik udvarban kutat ástak.

A három széles utca közül a középső fő utcán nyolc fasor díszlett. A téglajárdától 60 cm-re és attól kb kétméterre egy-egy sor akác, emellett a széles árokban egy sor eperfa, a kocsiút mellet egy sor platánt ültettek. Az utca másik oldalán ugyanígy soroltak a fák. A két szélső utcán 6 fasor volt. A szomszéd községgel, Mezőkovácsházával a déli végén értek össze, csupán a vasút választotta el azokat egymástól.

1831-ben és 1873. június végén kolerajárvány tört ki Reformátuskovácsházán, több megbetegedés történt és a halálesetek száma is tetemes volt.

1815-től Reformátuskovácsházának már elöljárósága is volt: bíró, jegyző, egy utcakapitány, hadnagy, és kisbíróból állott. 1835-ben a községi elöljáróság a bíróból, jegyzőből, törvénybíróból, és két esküdtből és egy számadóesküdtből állt. Már az 1900-as évek elején nagyközségi rangot kapott. Saját elöljárósága vezette a közigazgatást: főjegyző, segédjegyző, anyakönyvvezető, adóügyes, írnok, 12 esküdt. A község feje az öregbíró, mellette dolgozott a törvénybíró és a kisbíró. A kisbíró teendői voltak az állatok ellátása, kézbesítés és dobolás a falun belül. Adóív és más hivatalos írások kikézbesítése a falun kívül a mezőőr dolga volt. A központban állt a községháza épülete, mellette a jegyzői lakás. Az udvarban volt kialakítva a kisbíró lakása is, valamint a községi istálló, ahol 2 bikával és 2 sertéskannal látták el a lakosság állatainak fedeztetését.

A községhez szorosan hozzácsatlakozott az Önkéntes Tűzoltó Egyesület Parancsnoksága. Szertára is a községháza udvarán kapott helyet. Húsz fővel - ebből 1 parancsnok - végezték az oltási feladatokat. A tűzoltók kétféle egyenruhát viseltek. Egyikben az esetleges tűzhöz vonultak, a másikban egyéb összejövetelekkor jelentek meg. A korabeli felszerelés egy szívó-nyomó csőből és két vizeslajtból állt. A tüzet úgy jelezték, hogy a harangot félreverték. A tűz eloltásánál nem csak a tűzoltók, hanem a lakosság is segédkezett.

A községnek nem volt nagy határa. Babó Imre földesúr 300 kishold földön gazdálkodott, a községlakók többsége 2-3 holdon. Belterjes gazdálkodást folytattak: földművelés, állattartás, zöldségpalánták, gyümölcsök és selyemhernyó tenyésztés volt a jellemző. A gazdák jó vérvonalú lovakat tenyésztettek. Néhányuk törzskönyvvel is rendelkezett, így fedeztetéssel is foglalkoztak. A községből sok remonda került ki, ami azt jelentette, hogy az állam felvásárolta a legjobb lovakat a hadsereg, főleg a lovasság részére. A közepes nagyságú vöröstarka tehén évi 3000 liter igen magas zsírtartalmú tejet adott. A sertésfajták közül a mangalica és yorkshire-i honosodott meg, amit az ott lakók csak gyorsinak becéztek.

A baromfi: tyúk, liba, kacsa, pulyka, gyöngyös, nyúl biztosította a családok megélhetését, a felesleget pedig a piacon adták el. Elterjedt volt a méhészkedés is. A temető a község nyugati oldalán feküdt. Ettől délnyugatra fekvő területre - amit járásnak neveztek - hajtották ki a gulyát és a csordát. Reggeltől estefeléig kinn legeltek az állatok.

Több üzlet látta el a lakosság igényeit, de a legszélesebb választékot a községházától 200 méterre lévő Reichmann-féle vegyeskereskedés kínálta. Babakelengye, menyasszonyi fátyol, vasárú, szemfedő, üveg, porcelán, festékárú, petróleum, vetőmag, varrógép, kerékpár, a kovács-, szabó-, suszter-, ács-, asztalos-, bognár-, borbélymesterek részére mindent, amire szükségük volt, itt megtaláltak. Az akkori igényeket méterárúból is messzemenően kielégítették.

A két községet a vasúti sínek választották el egymástól. A refi részen működött egy malom, ami jó minőségű lisztet őrölt. A malommal szemben a kisvasútállomás épülete állt, váróteremmel és jegykiadóval - ma önkormányzai lakások találhatók benne. A csarnokban és szerelőműhelyekben tartották karban a mozdonyokat, szerelvényeket - később VOLÁN-telep lett. A kovácsházi részen a nagyállomás épülete és ezzel szemben a kisvasúti rámpa épült meg. Itt rakodták át, és vitték tovább az uradalmakból és gazdaságokból beszállított terményeket Szeged-Csanád és Békéscsaba irányába. A refi lakos, aki Békéscsabára akart utazni, válogathatott. A kisvonatnak Kaszaperen volt a csomópontja. Innen Orosháza, Tótkomlós, Békéscsaba irányába indult tovább. Refen a fő utca végén is felszállhatott az utazó.

Valamikor a múlt század vége felé a község saját újságot adott ki, amivel a kovácsháziak nem dicsekedhettek. A községben 3 könyvtár is működött: az iskolában, a községházán, ahonnan bárki kölcsönözhetett könyvet, és az olvasókörben, ahol csak tagok részére adták ki a könyveket. A polgári olvasókört 1894-ben szervezték, épülete a templom mellett állt. Ezt csak tagok látogathatták, de bárki beléphetett közéjük, aki a három pengős évi tagdíjat megfizette. Az olvasókörnek komoly könyvtára volt. Berendezése: asztalok, padok, székek, egy biliárdasztal, fedett kuglipálya. Nem csak könyveket lehetett kölcsönözni, hanem szórakozás, és a szabadidő tartalmas eltöltésére is szolgált. Lehetett biliárdozni, dominózni, kártyázni és olvasni. Több napilap, hetilap, folyóirat állt a látogatók rendelekzésére. Lehetett rádiót hallgatni. A Magyar Királyi Földművelésügyi Minisztérium Gazdasági Népkönyvtáraként a faluban könyvtárat hozott létre 1899-ben.

A Hangya Szövetkezet vegyeskereskedése, kocsmája következett a soron. A kocsmaivót a nagyteremtől széthúzható ajtók választották el. Egybenyitva bál, lakodalom vagy műkedvelő előadás színteréül szolgált.

Telente ezüstkalászos tanfolyamokat szerveztek. Műkedvelő előadás 2-3 esetben volt. Reggelig tartó nagy bál ritkábban, csak húsvétkor, pünkösdkor, aratáskor, szüretkor, karácsonykor, szilveszterkor, majd farsang idején. Kisebb táncmulatságok, ami este 11 óráig tartottak, gyakrabban fordultak elő: jótékonysági estek, teaestek stb. Dominózni, kuglizni, biliárdozni minden kocsmában lehetett.

Gyakorta előfordult, hogy a lányos házakhoz meghívtak pár lányt és fiút, és citeraszó mellet táncoltak, énekeltek. Télidőben ez volt a legelterjedtebb. Ezt hívták cuhárénak vagy tiprókának.

Ürgehátnak is csúfolták a falut. Ez állítólag onnan ered, hogy egy reformátuskovácsházi ember ürgét öntött a határban és egy arra járó szomszéd községbeli megkérdezte: "Mi az ürge?" "Ürge hát!" - felelte a mi emberünk. Így maradt a falun rajta az "Ürgehát" ragadványnév.

1945. után megváltozott a község arculata, a földreform során 214 család kapott földet. Az első faragott cöveket Baranyi János ütötte le birtokán. Az 1949-es év jelentette a nagyüzemi gazdálkodás útjára való áttérést. 14 család megalakította a Dózsa György tsz-t, 1951-ben a Viharsarok Termelési Szövetkezetet hozták létre 15 család részvételével.

1945-től ifjúsági szervezetek alakultak: Magyar Demokratikus Ifjusági Szövetség (MADISZ), Egységes Parasztifjúság Országos Szövetsége (EPOSZ), Szociáldemokrata Ifjúsági Mozgalom (SZIM), Dolgozó Ifjúsági Szövetség (DISZ), Úttörőmozgalom.

1945. február 10-én mekalakult a Nemzeti Bizottság.

1945. március 2-án újjáalakult a községi képviselő-testület.

1947. októberétől 1948 márciusáig a település teljes egészét villamosították. A villamosítás alkalmával a villanyoszlopok felállítását, az árkok kitermelését teljes egészében a lakosság társadalmi munkával végezte.

1950. október 22-én először került sor a tanácsválasztásra. A megalakult tanácsnak 51 rendes és 23 póttagja volt. 1969. július 1-én a községet Mezőkovácsháza nagyközséghez csatolták. Ekkor önállósága megszűnt. 1994-ben népi kezdeményezés indult a település újbóli önállóvá válására, amely azután elhalt.

Az oldalt készítette: Dzseemy